Képzelj el egy pattanásos, fogszabályzós, szemüveges, kócos hajú, duci kislányt. Ugye, most azt hiszed rossz helyre írom ezeket a dolgokat. De nem, ő volt Elizabeth, vagyis ragyakirálynő- ahogy osztálytársai csúfolták. Minden nap szembe kellett néznie a ténnyel, hogy nincsenek barátai. Egy nap úgy döntött, hogy elmegy a nagypapája hatalmas földjére. Mikor odaért, egyből ledőlt a hajnallila virágok közé, az út porától fáradtan. Egy halk szóra lett figyelmes. Egy apró, beteg Eevee-re feküdt. Felkelt, és felemelte a csepp teremtményt. Az nem reagált semmire, de nem ellenkezett. Hazavitte, és lassan ez a kócos Eevee lett a legjobb barátja. Ha az iskolában bántották, ha csúfolták, ha kudarca volt... csak rá kellett nézni. Megvígasztalta hatalmas, barna szemeinek barátságos csillogása. Titokban tartotta a kis csöppséget, de egy idő után megmutatta édesanyjának Eevee-t, mellesleg édesanyja pokeorvos volt. Kiderült, hogy a kis barát beteg, és nemsokára el fog pusztulni- vak volt. Elizabeth nem hitt édesanyjának, és patakzó könnyel szaladt szobája felé, s utána az ajtó erősen csapódott be. Egy beteg, világtalan pokemon vígasztalja őt? Nem .. Nem az az erő, ha valakinek a pokemonja  a legerősebb támadásokat ismeri.. Ez az igazi erő. A szeretet az, ami a legfontosabb. Elizabeth azon dolgozott, hogy Eevee napja szebbek legyenek. Iskolába nem vihette el. A kis Eevee mire hazaért, az ágyon feküdt, és Elizabeth leggyakrabban viselt ruháját szorongatta elgyengült arccal, a halál képmutató ölelése szorongatta. A kis Elizabeth odarohant az ágyhoz, tudta , nincs mit tenni, inkább átölte a kis jószágot. A táskájából kiesett a  villámkő, amit neki szánt. Fényleni kezdett minden. A gyenge , apró Eevee helyén egy erős , nagy Jolteon volt. Sajnos minden hiába volt, a kis lény kilehelte testéből az utolsó szuszt, ELizabeth arcán pedig a könnycseppek futottak egymással versenyt.Elizabeth azóta szerzett egy Eevee-t , és Jolteonná alakította, hogy emléket állítson örök barátjának.Azóta gyökerestül felfordult az élete, sokszor csak a külsejével törődik, de Jolteont sosem felejti el, őt, aki annyiszor vígasztalta a bajban. Sokszor jut még eszébe a kis barát, aki 4  évig, vakságban élt vele.